Információ 

"...de az azért kicsit zavarta, hogy nemcsak azt nem tudja, honnan származik a nemzetsége, de még hetedíziglen sem tudja visszavezetni a családfáját, ami kötelező lett volna...""- Téged nem tanítottak meg a hét ősöd nevére? - kérdezte a fiú.- Nem. Mire jó az? Látod, nem tudom, de ettől nincs semmi bajom. Vidáman élek.- Nagypapa azt mondja, ha az emberek elfelejtik őseiket, akkor elromlanak.- Kik romlanak el? Az emberek?- Igen.- És miért?- Nagypapa azt mondja, hogy akkor senki sem szégyell rosszat csinálni, mert a gyerekei és a gyerekeknek a gyerekei úgysem emlékeznek rá. És senki sem csinál jót sem, hiszen mindegy, úgysem tudják meg az utódai."(Ajtmatov)

Március 15.-én születtem
Március 15.-én születtem

Dr. Aracsi Józsefné, született Kovács Irén vagyok – a családban egyszerűen csak Ircsi. Bukovinai székely gyökerekkel rendelkező magyarként mindig is fontosnak tartottam őseim emlékének ápolását. Családfámat hetedíziglen tudom visszavezetni, kutatásaim során – fiam, Aracsi Szabolcs segítségével – egészen a Madéfalvi veszedelem idejéig jutottunk vissza. Két ősöm is ekkor kényszerült Moldvába menekülni: egyikük Csíkszépvizen, másikuk Csíkcsicsón született. 

 1764-ben Mária Terézia újraszervezte a székelyföldi határőrséget. Az erőszakos sorozás tragédiába torkollott: a madéfalvi vérengzés során osztrák katonák több száz székelyt mészároltak le, akik megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába, részben a csángók között telepedve le.

1774-ben, miután a Habsburg Birodalom megszerezte Bukovinát, Hadik András tábornok összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában: Istensegíts, Fogadjisten (1776), Hadikfalva, Józseffalva (1785) és Andrásfalva (1786). Így alakult ki a bukovinai székelység, amelyhez az én őseim is tartoztak – hadikfalvi származásúak voltak.

 A II. világháború újabb fordulatot hozott: szüleimet és a többi bukovinai székellyt Magyarországra telepítették át. Először Bácskába kerültek, három év után Fejér megyébe, majd Baranyába és Tolnába. Bátyám Bácskában, nővérem Fejér megyében született, én pedig Baranyában, Palotabozsokon 1954-ben.

Kislány koromban a bukovinai székelyek történetén nőttem fel. Este a fonóban, vagy ha összegyűltek egy-egy háznál, a gyerekek a felnőttek beszélgetéseit, emlékezéseit hallgatták. A vérünkbe ívódott a történet annyira, hogy felnőttként vágyódtunk haza Bukovinába. Sajnos későn nyílt lehetőségünk elutazni, de 2004-ben férjemmel – aki nem székely származású –, és még két busznyi emberrel együtt, elindultunk szüleink szülőföldje felé.

Az utazás leírhatatlan élmény volt: láttam szüleim és nagyszüleim házát, sőt a dédapám által építtetett kis kápolnát is. Elképzeltem szüleimet, amint kisgyerekként a Szucsáva folyóhoz szaladnak fürdeni, vagy felnőttként ott mossák a ruháikat. A hazafelé vezető út is csodálatos volt: a Békás-szoroson keresztül tértünk vissza Székelyföldre. Ott, az őseim földjén, éreztem meg igazán a székelység büszkeségét, becsületességét és kitartását.

Férjemmel 1972-től élünk boldog házasságban, ma már nyugdíjasként. Két felnőtt fiam és két fiú unokám van. Nagyobb fiam 2012-ben eltűnt, fia, nagyobb unokám távoli országban él. Kisebbik fiam, Szilárd, Pécsett él, fiával, kisebb unokámmal sokat vagyunk együtt. Mindkét unokámnak készítettem honlapot, amelyet a menüben is megtalálsz.

Férjem és én barátkozó típusúak vagyunk, sok barátunk van, és szeretünk utazni. Két egyesületben és két baráti társaságban is aktívan részt veszünk:

  • Székelyföld Szerelmesei Egyesület

  • Szigetvári Emberekért Egyesület

  • Szigetvár–Eppingen Baráti Társaság

  • Török–Magyar Baráti Társaság

Emellett a Szigetvári Zeneszerető Emberek Egyesületének tagjai vagyunk, így sok zenei rendezvényen is részt veszünk. Szeretjük a színházat, igaz évente csak 1–2 alkalommal jutunk el egy jó darabra.

Férjem hobbija volt a kertészkedés: tavasztól őszig sokat tevékenykedtünk a saját szőlőnkben, amit 2020 telén adtunk el, mert a korunk és betegségeink már nem tették lehetővé a gondozását.

Szeretünk a kis családunkkal sokat együtt lenni, kirándulni, olvasni, rejtvényt fejteni. Férjem szereti a sportműsorokat és a természeti filmeket, én is kedvelem a természetfilmeket, a szép zenét és verseket. Hobbim lett a honlapok szerkesztése, és a festés, amelynek köszönhetően 2020 tavaszán már önálló kiállításom is volt.


"Jó néha a sötétben a Holdat nézni, 
hosszan egy távoli csillagot idézni. 
Jó néha fázni, a semmin elmélázni, 
tavaszi esőben olykor bőrig ázni.
Jó néha magamat csak úgy elnevetni, 
sírni ha fáj, remegni ha félek...
olyan jó néha érezni, hogy élek..!" 

A múlt tovább él bennünk, a mozdulatainkban, a beszédünkben. Az ember kötődik tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket.

Ebben a honlapban, albumban, bemutatom az őseim életét képekben, leírásokban és hivatkozásokban, valamint családunkat, családi eseményeket, barátainkat, kirándulásainkat, utazásainkat és nyaralásainkat is képekben.

Aracsi család honlapja 2005-2025© Ircsi Design. minden jog fenntartva 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el